... matrica is tapadhatna az első autóm hátsó fertáján, mint egy jelzésként a felmerülő előzmények és következmények mementójaként. Bár ezt a kicsinyítést anyám iránt érzett mérhetetlen szeretem és tiszteletem nem engedné, azért azt mégis megállom, hogy díszesen és peckesen hírdesse a világ kevésbé kulturált része felé az igazságot, hogy ez egy Suzuki Swift. ’93-as, ötajtós, littyós piros és versenyautó. Semmi több.

 Nálam az autózás és az autókkal való foglalkozás mindig is egy olyan felemás dolog volt. Pelyhes koromban, mikor még az ivarérettség jelét semmi sem mutatta, már álló cerkával nézegettem az autókatalógusokat, a különböző tévés autós műsorokat, a hátsó ülésről meg mindig apámnak segítettem, hogy pontosan mi is a szembejövő és elhaladó autó típusa és speckója. Szóval adta magát a dolog, hogy műszaki vonalra térjek és érkezzek meg felnőtt koromra, a cél pedig az autóbütykölés, magasfokú szakértés és a romantikus családi élet teljes harmóniája. Na most ez úgy néz ki, hogy járműmérnöki képesítéssel még mindig remeg a kezem, amikor gyertyát kell kiszedni. Persze, ha valaki szerencsétlen a kártyában, szerencsés a szerelemben, mondá a közmondás. Míly becses igazság.

 Szóval ’17 elején, mikor már szégyenszemre 27 éves lettem, megszereztem méltán vágyott B-s jogosítványomat. Bár az autók iránti érzelmeim a mai napig irracionálisak, valahogy mindig találtam racionális indokot a jogosítvány megszerzésének odázására. Kábé mindenem az autózás és a vezetés, de úgy lettem járműmérnöki képesítésű ereggyes (ereggyide ereggyoda) kolléga, hogy még egyetlen autót sem indítottam el. Erre nincs magyarázat és nem is lesz. Én minden szégyenfoltot vállalok, még azt is, ami a fekete gatyám ülepén maradt. Azt tudom, hogy mindenkiben megmarad egy adott márka, típus esetleg üzemanyag fajta alapján való természetes bekattanás, amit a józan ész sem bírál felül. Nekem így lett japán, benzines és kislöketes. Apám -emlékezeteimben is megmaradt- egyik első autónak mondható autója céges F Astra volt, 1.4 benzinnel. Innen adja magát, hogy ezért a saját 1.6-os, ’88-as U11 Nissan Bluebird sokkal inkább irányított a rendesebb autók felé. Aztán így lett, hogy anyámék megvették ezt a tűzpiros, kisfogyasztású szellemgépet valamikor a 2000-es évek nagyon elején. Hozzám 2017 szeptemberében kemény 12 ezer forintért került a nevemre szóló forgalmival. Apám állítása szerint minden törődést megkapott még azt is amit nem. Második küszöbcserénél már ki lett fújva fáradtolajjal is, úgyhogy nálam a rendes jó minőségű szintetikus olajon kívül csak egy utólagos küszöb takarítást és felületkezelést kapott. Itt jegyezném meg, hogy rendes csiszolás és zsírtalanítás után egy nem teljesen tervezett, de tipikusan így sikerült kísérletet folytattam. Elsőként 1-1 réteg csúcsminőségű piros alapozót kapott a 2 küszöb, mondván erre mehet majd a nagyobb rugalmasságú alvázvédő. Hiába száradt ki a festék, a száradó alvázvédő sikeresen oldja az alapozót. Cserébe teljes száradás után még nem akart lejönni, így legalább egyik oldalon lesz piros kopásjezőm. Ezen kívül vettem még rá egy 13-as Suzuki felniszettet, egy garnitúra rámtukmált Nexen nyárikkal és ennyi. Illetve talonban van egy 14-es Exip Mesh felni is, fele már kész 1 év alatt. A pokhálók csiszolása hálátlan feladat. Következő időszakos TMK:
- motor-, váltó- és fékolaj csere

- ék- és vezérműszíj csere feszítővel

- gyertyák cseréje,

- féktárcsa és fékpofa refresh, valamint hűtőrendszer átmosás.

Az autó kitesz magáért. Jön megy, meg is áll és ha szemeim nem csalnak, nem is rohad, még a bekötési pontokon sem. Talán az első doblemezeken van vakfoltnál nagyobb üszkösödés, az még a téli sózás előtt meg lesz áldva üdvözléggyel.

 Az elmúlt pár évben kitaláltam magamnak egy szerintem kivitelezhető tervet autókkal kapcsolatban. Elsőnek kell egy rendes, megbízható autó, megfelelő alkatrész ellátottsággal és szakértelemmel. Azt hiszem ez 2 év távlatából mondhatjuk, hogy jelen pillanatban - a család feltételezett és régóta vágyott gyarapodása előtt – meg is van. Egyetlen negatívuma, az utasbiztonsága... Egy homológ cső sokat segítene, de valahogy nem hinném, hogy törvényes keretek között ez be fog kerülni az autóba. Mármint úgy, hogy ez még a megbízható, járos autó, utána meg... Azután mindenképpen kell egy ’90-es évekbeli hothatch hülyegyerek autónak, amin végre rendesen megtanulnék szerelni, hegeszteni, gondolkodni stb. Nem túl erős, szívó elsőkerekes. A régi, még az igaz időszakból. Kellene egy erős, mókolásmentes elsőkerekes túra autó is, amivel lehet szerpentinezni, lágyan és könnyedén guruglatni, s mintegy értéket tulajdonolni. Aztán, ha már itt tartunk kell egy felfoghatóan erős hátsókerekes gépjármű. A hóban csapatós fajtából, ami ha megnézzük a környezetünket, inkább vizes nyálkás flaszteren csapatós fajta lenne. Emellé társulhatna már egy rendesen épített pályaautó, mintegy katarzisként, életem egyik mechanikus fénypontjaként és kétkezi értékeként, amit egyből fel is csavarnék egy fá.... najó nem, hátha addigra megtanulok vezetni is a szó minden értelmében. Szerintem érezhető, hogy a lista sosem lesz teljes. Mindig lesz valami új behatás, ami ide-oda lengeti a tévképzeteimet jóról és rosszról, megbízhatóról és megbasz... vagyis nem, nem megbízhatóról, a kellről és nem kellről.

 Visszaemlékezve, első igazi nyomot, ami az elérhető autókkal kapcsolatban felmerült bennem egy E90-es Corolla Liftback 1.6 Gti váltotta ki. Emlékszem még ’15 nyarán állt egy talán piros színű a Kosztolányi környékén. Akkor még Budaörsön dolgoztam, így minden nap láttam és csodálhattam. Valahogy akkor merült fel, hogy mi is az az igazi érték. Mivel akkoriban 400-500 között vesztegettek 1-2 hanyatlott életű példányt, így a kispénzű ember csak a vágyakozás, tervezgetés és önbecsapás mocskában tengődhetett.

Persze a Jóságos keze mindenbe beleér, mint a 2 éves gyerek keze fikaturkálás közben, így valahogy a méltán híres és elfeledett Toyota Corolla 1.6 Si is megmaradt a listámon. Sajnos minél többet tervezel, számolgatsz és leginkább önbecsapsz, az évszázad vételei úgy, ahogy születnek, rendre fogynak is. Megszámlálhatatlan jófogást hagytam veszendőbe menni csak azért, mert racionálisan a nem éri meg kategóriába lehetett. Vagyis lehet, hogy lehetett, mert igazából egy darab autót sem néztem meg. Kábé nem mertem felhívni a hirdetőket. :D Fiatalság, csicskaság. Aztán valamikor ’18 tavaszán történt egy kattanás, elszakadt az utolsó utáni, majdhogynem elszakíthatatlan cérna. Ilyenkor az ember érzi a minden sejtjét elöntő bátorságot, az adrenalint, az úristenit autóm lesz érzést. Szutykóba be, asszonykát jobbegybe, indulunk haza majd másnap a közeli Veszprémbe...