Reggeli fél nyolc. Éjszaka eleve nehezen aludtam el, sokáig forgolódtam az ágyban, fejemet változatosabbnál változatosabb, de majdnem teljes egészében önostorozó gondolatok ostromolták. Meleg is volt, saját testnedveimben búgócsigázhattam hajnalig. De még ha nem is lett volna meleg, akkor is szügyig izzadtam volna. Hülyeséget csináltam, tudtam jól, már abban a pillanatban, ahogy aláfirkantottam az adásvételiket, beszálltam, és elfordítottam a kulcsot. De ez biztos csak egy rossz álom volt. A hőség ellensége a jó alvásnak, és amikor az ember nem ideális körülmények között hajtja álomra a fejét, előfordulnak rémálmok. Már ha éppen el tud aludni, amiről én nem voltam biztos, hogy megtettem. Nem is álom volt ez, inkább csak a mélyalvás előszobájában előtörő furcsa gondolatsorozat. Még nem alszol, de az agyad már leállít bizonyos funkciókat. Még nem álmodsz, de már úgy érzed, mintha. Tökéletesen tudatában vagy az eseményeknek, felfogod irrealitásukat, talán még bele is tudsz szólni az alakulásukba, de nem tudod leállítani őket. A Nap már besüt a reluxa résein. Másfél millió kilométeres telitalálat, ahogy az apró nyílásokon keresztül becsapódnak a fotonok a szemembe. Mosott szarként kelek ki az ágyból, tekintetem egyből a szoba közepén álló dohányzóasztalra téved. Rajta a slusszkulcs, és a forgalmi. Újra elborít a jeges veríték, tetőtől talpig hömpölyög rólam a víz. Nem álom volt. Megvettem azt a szart.

De hát Martin, miért vettél mégis szart olcsón? Miért nem tudtál még várni, összegyűjteni némi pénzt, és venni valami jobbat? Miért nem vettél Swift-et? Miért nem vettél fel hitelt és vettél egy új autót? Mit gondoltál, hogy fogsz járni, ha olcsó autót veszel? Gyakori kérdések, amik felmerültek szeretteim és közelebbi barátaim körében (néhány kollégában is, de ott legalább volt egy-két ember, aki teljesen megértette a hülyeséget, mellesleg mindkét írótársam is... összehordja a szemetet a szél). Megpróbálnék sebtében megválaszolni párat, hátha segít tisztábban látni, de persze el lehet utána is intézni egy legyintéssel, hogy hülye vagyok, és amúgy a valóságtól ez sem állna távol. 

Nem akartam én szart venni olcsón, csak valamit, olcsón. Ez már tisztázódott talán az előző cikkekben is, de ha számszerűsíteni szeretném, az egésznek úgy ugrottam neki már az elején, hogy az én keretem körülbelül 400.000 jó magyar hungarovaluta, mindennel együtt. Mindennel. Ez alatt nem a vételárat értem, márpedig kezdő használtautó vásárló, érzésem szerint legalábbis, úgy indul neki autót vásárolni, hogy amikor felüti a hirdetőportált, és meglátja a vételárakat, itt meg is áll a számolgatásban, mondván, hogy ez ennyibe kerül majd neki. Hát nem. Én is emiatt nem vettem sokáig semmit, itt álltam meg a számolgatásokkal és fogadtam el az éves BKV bérlet létezésének értelmét. Mert ha autót veszel, először leteszed a vételárat, de az még csak a nulladik kör. Utána még biztosítást kell rá kötnöd, majd átíratnod, ami tartalmazza az eredetiségvizsga árát, majd az új törzskönyvet és forgalmit, illetve a teljesítményadót is, amit meg kell fizetned. Plusz még jön némi gépjárműadó, meg vagyonszerzési illeték, hipi-hopi. Nincs ingyen ebéd, még ha 0 forintos autót is veszel, vagy kapsz, ezek akkor is ráugranak, típustól, gyártási évtől, teljesítménytől függően nagyságrendileg 100-200 ezer forintka máris kiugrik a zsebekből. És akkor még mindig csak ott tartasz, hogy már a neveden van az autó, és kimehetsz vele a forgalomba. De ha biztosabb akarsz lenni a dolgodban, és esetleg nem ismerőstől vetted meg az autót, tehát tudod az előéletét, akkor az első utad úgyis egy szervizbe vezet (persze nagyobb értékű használt autóknál érdemes még a vétel előtt elvitetni és átnézetni egy szakszervizben az autót, hogy ne vegyél zsákbamacskát, ez körülbelül olyan 30 ezer forintnyi kiadás), ahol sebtében átnézeted, illetve kicserélteted a legfontosabb kopó-fogyó alkatrészeket. Ha szerencséd van, ez nem lesz túl nagy kiadás, meg lehet úszni 50-100 forintból egy olcsóbb autónál. Persze minden ilyen összeg, minél drágább, ritkább, erősebb autód van, annál inkább nőni fog az autó értékével többé-kevésbé párhuzamosan. Szóval az ingyen autódra is ráment már 150-350 ezer forint, és akkor még most leginkább olyan autókról beszéltem, amik abba a 400 ezer forintba kerültek volna, ami nekem az össz keretként volt megjelölve. Tehát vételár + bizti + átírás + első kör szerviz. Benne volt ám így a pakliban, hogy ha 150 ezerért veszek autót, akkor arra rá fog szaladni a vételár egy-kétszerese első körben, és ezzel számoltam is. Még akkor is olcsóbban jövök ki, mint egy kicsit drágább, de valószínűleg hasonlóan szétlévő botránnyal, csak az még a nagyobb vételár felett fog megkövetelni magának ugyanannyi ráfordítást, tehát az olcsóbbal még mindig jobban kijöhetek anyagilag, gondoltam (spoiler alert? :O ). Értem én, kicsit utólagos racionalizálásnak tűnik, mintha én eleve így akartam volna leszállni a bicikliről.

Persze ebben rugalmasabb is tudtam volna lenni, ha olyan autó esik be, ami nagyon, de nagyon megtetszik, de kicsit messzebb kell nyújtózni érte. Egy 350-ért árult, hátsókerekes Corolla kombi például elgondolkodtatott egy pillanatra, még úgy is, hogy bevallottan lakatoshoz kellett volna, hogy vezessen az első kör vele. De igyekeztem a nagy lakatolások igényétől mentes olcsó autót venni. Többnyire ezért kerültem a Swifteket is, bár nem csak. Ezek is képesek mára már úgy rohadni, mint az állat, bár a technika alattuk tényleg szinte agyonüthetetlen. A másik, ami miatt nem szerettem volna, hogy volt már kettő is a családban, mindkét nagyszülőmnek, és mi is sokat használtuk családi autóként, én pedig meguntam. Tökéletes közlekedőedény, de nekem nem közlekedőedény kellett, hanem valami kicsit különlegesebb, és mivel úgysem fogok vele sokat járni, mert alapvetően hétvégi kirándulós/projektautót kerestem, nem számított nekem sem a fogyasztás, sem a semmi. A Swift számomra eléggé semmilyen, semleges, neutrális. Nem kívánom, úgyhogy elég hamar le tudtam tenni róla.

A hitel felvételét meg szerintem nem kell túlmagyaráznom. Fiatal vagyok még, előttem az élet, nem akartam egyből eladósodással, tíz éves hitellel kezdeni, és miért is? Hogy vegyek egy új autót, aminek a kapun való kiguruláskor egyből felére zuhan az értéke? Nem volt szükségem autóra, csak igényem, ezt már leírtam szerintem. Csak szerettem volna valamit, ami olcsó, de van, el tudok menni vele néha ide-oda viszonylag problémamentesen, és még élvezem is esetleg egy kicsit. (Mitológiai lények való életben való találkozásával egyenértékű esélyekkel találhattam volna ilyet.)

Na ezekről éreztem úgy, hogy nem nagyon kecsegtetnek, amikor leálltam a Volvo-val a közeli utca parkolójában. Inkább úgy éreztem, hogy megvettem életem anyagi megrontóját, viszont legalább elveheti az autóbirtoklás-szüzességemet. Áteshetek végre a tűz(szűz-?)keresztségen, saját autót birtokolhatok, de már az első pillanatokban éreztem, hogy itt probléma- és eseménymentesség aligha lesz.

Persze, a fent leírtaknak megfelelően, az első dolgom volt időpontot foglalni az eredetvizsgára (persze nulladik dolgom volt megkötni a kötelező biztosítást, nyilván), majd elkezdtem időpontot nézni a kormányirodákban átírásra. Miután kezdeti ijedelmeimet - az átírásra két hét van, de a következő három-négy hétben egyik budapesti kormányablakban sincs szabad időpont ennek megejtésére - a Bocskai úti ablakban egy kedves hölgy szétoszlatta - miszerint nyugodtan bemehetek majd, mert ennek ellenére időpont nélkül is sorra kerülhetek épkézláb időben -, megcéloztam egy egész délelőttös programnak az egész hercehurcát. El is jött a nap, először az eredetiségvizsga, ahol egy óra után mindent rendben találtak, szuper minden. Visszaálltam a munkahelyem irodája melletti parkolóba, majd elszaladtam az okmányirodába, reggel tíz előtt pár perccel. Rapid módon, húsz perc várakozás után negyed óra alatt meg is kaptam az új forgalmit, végre a nevemen is volt minden. Jippijájé. Az egész, biztosításostól, átírásostól körülbelül 90.000 forintomban volt, nem csinálok titkot belőle.

A következő kör a szerelő megtalálása volt. A márkaszervizt hamar kilőttem, messze is vannak, drágák is, és az értékelések sem túl jók, bár az is igaz, hogy ha valaki elégedett, arról ritkán ír kisregényt. Pedig meg kéne tenni amúgy, bátorítok mindenkit, ha valaki boldog a felé nyújtott szolgáltatás minőségével, nyugodtan énekelje meg, mert hasznos információ ez is, nem csak a rossz élmények. Rövid keresgélés után kiderült, hogy a telephely udvarában hátul van egy kisebb autószerelő műhely, egy e-mail váltás után már meg is volt az időpontom oda is. Némi rácsodálkozás, hogy 340-es Volvo-t visznek, de hát persze, megnézik, legalább egyszerű cucc, néha kicsit ők is szeretnek ilyenen dolgozni. Ez az átírást követő csütörtökön következett volna be, és el is jött a nap, álljak oda reggel kilencre, nem lesz gond.

Gond nem is nagyon volt, reggel kilenckor a kocsiban, kulcs elfordít, és jön is a hiba, amit már előre festettek nekem. Beindul a motor, rotyog párat, aztán leáll. Második indítási próbálkozás, ugyanez. Harmadjára elkaphatja a dolgot nagy nehezen, mert alacsony alapjárat mellett ugyan, de járva marad a motor. Jól kezdődik, gondoltam magamban. Oda is álltam a műhely elé, kulcs, forgalmi lead, Patonai László, a szerelő mondja, hogy majd telefonon hív, ha van valami. Így is tett.

Még aznap délben jön a telefon a műhelyből. Elég patent minden, de. Két apróbb problémát fejtettek fel az átnézés közben, az egyik a jobb első kerék gömbfeje, kicsit kiszopósodott, kicserélik, nem nagy ár, mehet. A másik kicsit nagyobb gond. A főtengely-ékszíjtárcsa tönkrement, és újat szerezni belőle körülbelül 50 ezer forint. Ha van. Kicsit megfordult körülöttem a világ. Ez az autó vételárának konkrétan a harmada. Kezdenek kikötözni az ágyhoz, és a félhomályban a gyertyafény által beborított kisasztal sarkában felsejlik egy vazelines doboz. Előbb futok egy kört, mondtam, hátha van valakinek valahol elfekvőben, körbekérdezek. Lászlóék kicserélték a hengerfej-tömítést, a motor- , váltó- és fékolajat, mindenféle folyadékot amit még kellett, vezérlést cseréltek, kicserélték a szíjakat, az üzemanyagszűrőt, visszatették a gyári légszűrőt, miután az előző tulaj belehenkölt egy sportlégszűrőt és a kézi befeszegetésre bízta annak egy helyben maradását. Lelkiismeretesen és gyorsan dolgoztak, megbeszéltük, hogy visszajelzek, ha nem találok tárcsát, és ők is, ha de.

Ment is a nézelődés, neten, csoportokban, sehol semmi. Ugyanezt a motort, ami a Volvo-knál D16-ként szerepelt, Renault-kba is építették, hiszen ezt a blokkot alapvetően a franciák készítették F8M motorkóddal. Volt Renault 9-esben, 11-esben és 19-esben is. Ez egy jó vonal lehet, gondoltam, sőt, autóalkatrész oldalakon párezer forintért volt mindhez főtengely ékszíjtárcsa. Bingó. Megy a telefon, hogy nézzenek rá erre, mert a motor kb. ugyanaz, hátha a tárcsa is megfelel, kicsit jobb lenne árban. Másnap délután jött a telefon, hogy mégsem bingó, mert a Renault verziók végén nincs rajta egy plusz lépcső, ami a Volvo-éban van, mert ez hajtja a vízpumpát is, nem csak a generátort. Zsíz.

A nagy probléma a következő volt: az alkatrész két fém tárcsából áll, egy külsőből, és egy belsőből. Ezek között egy vulkanizált gumi rezgéscsillapító foglalt helyet. Ez a vulkanizált gumi basz azonban elengedte vagy az egyik, vagy a másik, vagy mindkét fémrészt, a működése szempontjából teljesen lényegtelen. Így a motor forgatta a belső részt, a külső rész viszont többé-kevésbé állt, mint a cövek, nem hajtva így sem a generátort, sem a vízpumpát. Valószínűleg nem a hazautamon ment tönkre, amit leginkább az a tény támasztott alá, hogy a vezérműszíj a szokásosnál jobban meg volt feszítve, hogy kicsit egymásra húzza a két tárcsafelet, így, ha a jóisten és a tapadási súrlódás is úgy akarta, néha csak elfordult a külső rész is, hébe-hóba, jókedvében-unalmában csak-csak rá-rátöltve a generátorra. Csoda, hogy le tudtam vele nyomni 200 kilométert vízforralás nélkül.

Miután a Renault-os barbatrükk nem jött be, rábólintottam, hogy Lászlóék megrendeljék a svéd kontaktjuktól a tárcsát. Három nap után jött a válasz, hogy nekik sincs, bocsi. Martint elönti a jeges rémület. Kapcsolatuk nem kezdődik éppen a legjobban a kis vörössel, hiszen a megvétel után nem sokkal máris heteket kénytelen állni parkolópályán. Végül azonban érkezik némi megoldás: nyíregyházán van néhány ismerősöm, akik hasonlóan belezúgtak a 340-es volvókba. Velük felvettem a kapcsolatot már hetekkel korábban, mert mégiscsak az a szép, ha az ember tud osztozni saját elmebaján másokkal. Leviék, nyíregyi ismerőseim, egykori középiskolai, ámbár távoli bajtársaim röhögve ajánlották fel, hogy van éppen eladó komplett blokkjuk az udvarban, és van rajta ilyen tárcsa. Az egész az enyém lehet egy harmincasért. Eleinte nem tetszett az ötlet, hiszen nem tudok hova rejteni egy komplett blokkot, panellakó vagyok, nem vet fel a hely sehol sem. Viszont ez maradt az egyetlen opcióm, és még mindig jobban hangzott, mint az 50-es gyári alkatrész, ami nem is létezett. Úgyhogy Martin elég hamar egy komplett blokk gazdája is lett. 

Leviék a bolt után le is szedték és elpostázták nekem az alkatrészt, amit egészen földöntúli állapotban vittem be a szerelőhöz, mintha a szent grált tartanám, körülbelül. Boldogságomat csak az árnyékolta be, hogy a másfél hét állásban a Volvo aksija teljesen lemerült álltában, amihez lehet, hogy köze lehetett a motortérből a csomagtér felé futó mindenféle céltalan kábelekrengetegeknek. Dömötör segítségével bikáztuk be a parkolóban, de legalább ebben is szerezhettem némi tapasztalatot, meg hát csak be kellett ruházni bikakábelre is. A nagy életrekeltések után be is állt újra a szerelőhöz, közben vettem új aksit is, biztos ami biztos alapon, az is beugrott. Végtére is, most már minden kész elvileg ahhoz, hogy használható legyen legalább a jármű, igaz, László is megemlítette, hogy kerreg a hajtás, valószínűleg cserés lesz a kinyomócsapágy, ami egy hosszadalmasabb folyamat. Én említettem még az adagoló beállítását, mert eléggé el van fojtva szegény, ez is okozhatja a nehéz indulást, de majd ezekre később visszatérünk. 

Közben megbuheráltam az excelt, hogy megnézzem, hol is állunk anyagilag. Kissé elkerekedett a szemem, nem gondoltam, vagy inkább csak nagyon reméltem, hogy ilyen hamar nem érjük el a kiírásra szánt összeghatárt, de tévednem kellett. Két héten belül meg is fejeltük a kijelölt költségkeretet, még egy leheletnyit, de tényleg csak egy hangyafasznyit túl is lógtunk rajta. Nem baj, gondoltam, ez bele volt kalkulálva az eseményekbe, de most már legalább használható lesz a kis gyösz. Nem hiszem, hogy tévedhettem volna nagyobbat ennél...