Nagy kihagyás után ismét képernyőre vettem tapasztalataimat. Az előző posztban felvezetett parafa dugót ideiglenesen orvosoltuk. Ezek után tovább használtam Bellát. (Ezt a nevet egy jó barátom adta, aki egyszer megemlítette, hogy olyan Bellás, és hát azóta ez a hivatalos neve.) A nyár kezdetére már egy programot biztosan előjegyeztem. Az pedig a XXIII. OVT (Országos Volvo Találkozó), amit minden évben csak egyszer rendeznek. Így hát nem volt kérdés - erre el kell mennünk.

És ha megyünk, ne menjünk csak ketten, felvettük a barátomat Dunaújvárosban és már indultunk is Tökölre. Odafelé meg kellett egyszer állnunk egy frissítőre, mert annyira vártam azt a napot, hogy előző éjjel nem is aludtam, inkább Bellát szépítgettem.

Miután megvettem az energiaitalt és a reggelit, az autóba beszállva nagy meglepetés ért. Nem teker az önindító! Miért nem teker? Először arra gondoltam, biztosan rosszul állt meg. Így hát hátrább próbáltam vele gurulni, de meg se mozdult. Két srác látva, hogy ott szerencsétlenkedünk a kocsival, odajöttek és segítettek megtolni, de ez nem segített sajnos. Így hát a telefonomért nyúltam, és hívtam a legjobb szerelőt (apámat), hogy segítsen, mert előző éjjel természetesen mindent kipakoltam a kocsiból, így hát semmi nem volt nálam. Fél óra várakozás után megjött a mentőosztag, és mintha csoda történt volna, beindult. A hiba oka az volt, hogy az egyik biztosíték kimozdult a helyéről, és megszakította az áramkört, ami pont az önindítóé volt.

Utunkat folytattuk a találkozóra. A csepeli lehajtón legurulva éppen a közös felvonulásnak a végét láttuk. Azonnal kiszúrtam a tömeg közül egy kis fekete 340-est. Amint zöldre váltott a lámpa, már robogtunk is utánuk. A konvojt nem értük utol, de a jegyváltásnál szembesültünk a ténnyel, hogy sok látnivaló lesz itt, és nem mi leszünk a legszebb. De ez nem is zavart.

Megkaptuk a karpántjainkat és a sorszámunkat. A szervezők nagyon segítőkészek voltak. Célba vettük a kijelölt parkolóhelyet, és már alig vártam hogy a kocsiból kiszállva legeltethessem a szememet. A tömegből ismételten kiszúrtam az előbb említett kis fekete coupét.

Miután leparkoltam, az első utam a tulajához vezetett, aki nagyon segítőkész ember. Megcsodáltam a szépséges járművét, kicsit beszélgettünk, majd tovább nézelődtünk. Rengeteg autó volt kint. Bármerre néztem, Volvot láttam, miközben az égett gumi szaga kavargott a levegőben. Ugyanis a programmal össze volt kapcsolva a Lőerők éjszakája.

Mintha a Volvo-mennyországban lettem volna. A 300-as flottából hárman voltunk jelen. Egyik szebb volt, mint a másik. Gyors nézelődés után átnéztünk a Drift edzésre, ami szintén nem volt semmi.
Megcsodáltuk Ámon Olivér V12-es Mercedesét és a 2jz Supráját, aminek a hangja valami isteni volt. Majd visszamentünk a Volvósokhoz. Visszaérve beindítottam Bellát és beálltam a célvonalhoz gyorsulni.

Kétszer próbálkoztunk. Mindkétszer egy-egy új, erősebb Volvo állt be mellém : esélyünk sem volt. De nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel! Mindenki megosztotta tapasztalatait. A nagy forróság ellenére nagyon jó volt a hangulat. Kipróbálhattam egy olyan autót is, ami régi nagy álmom : egy P544, ami óriási élmény volt. Aztán szép lassan újra átmentünk a Lóerők éjszakájára, ahol csodálatos volt látni a sok csúszkáló autót, mind Suprát, mind BMW-t vagy a 350Z-t is. Ezek mellett rengeteg tuningolt autót lehetett megnézni.

Éjfélig kint voltunk a pályánál, aztán bezárt a bazár. Elindultunk hazafele. Célunk Dunaújváros volt, hogy kidobjam haza a haveromat. Hajnali egykor már végre én is otthonom felé vehettem az irányt, de végül egy benzinkút parkolójában leálltam és lefeküdtem. Reggel meglepően kipihenten ébredtem. Meghökkentő módon kényelmes volt a kocsiban éjszakázni. Hazaérve már kerestem a következő programot, amire el tudok menni.A választék megfelelően sokszínű volt, a parkoló parádéra a jegyeket már lefoglaltam. Így hát oda később el is tudtunk menni. De a problémából se volt kevés. Bella fagydugója mielőbbi javításra szorult.

Miután végigizgultam a utat hazáig, kivettem a fagydugó helyéből a paraszt módon beletett parafa dugót és szembesültem azzal a ténnyel, hogy kénytelen leszek kiszedni a motort is ahhoz, hogy ezt a „kis" problémát megoldjam. Úgy voltam vele, hogy majd nyáron kicserélem, hisz nem volt túl nagy kedvem akkor még a motort kiszedni a helyéről, mert végre használni is akartam. Úgyhogy jó autószerelőhöz méltóan bekentem a helyét valami szilikonos és hőálló anyaggal, amit minden hónap végén újra kiszedtem és újra beragasztottam, hogy biztos, ami biztos, ne folyjon.

Úgy kezdtem el a nyarat, hogy most már bármi van is, megcsinálom szemem fényét. Hát ez nem jött össze. Egy nyár alatt annyi programom volt, mint még soha eddig. Az egész mintha pár hét lett volna. Amikor végre oda jutottam, hogy neki tudok állni a kicsikémnek, mindig valami közbejött. Aztán jött egy lehetőség, aminek nem tudtam ellenállni. Az ajánlat a következőt tartalmazta: elmegyek egy hétre kocsival a Balatonra, és mire visszajövök, minden meglesz ahhoz, hogy nekiálljunk. Ez az ötlet nagyon tetszett.

Le is mentünk a Balatonra, jól éreztük magunkat. Bármerre mentem vele, legtöbbször integető emberekkel találkoztam, amit dudaszóval viszonoztam. Nem volt olyan megállónk, ahol ne jöttek volna megdicsérni, mennyire szép a kis autóm.
Hazaérve láttam, hogy tényleg minden megvolt, egy dolog kivételével. Az időjárás az, ami az útját állta a hatalmas projektemnek. Aztán elkezdődőt az iskola szezon. A kocsinak neki se álltam még akkor.

Aztán egyik nap gondoltunk egyet, és kivettük a motort. Úgy voltunk vele, ha már az úgy is kint van, az első kettő rugót se hagyjuk piszkálás nélkül. Így hát az is kijött. Ekkor szembesülhettem vele, hogy mind a kettő eltört. Tehát csere. Ezzel párhuzamosan a motort is nekiálltunk darabjaira szedni.

A szétrohadt fagydugó maradványait is kiszedtük a helyéről, és megkapta az odaesztergált újat. Aztán jöhettek a tömítések, amikre amúgy is sort akartam keríteni. Az eBayt is nekiálltam pörgetni, hátha találok valahol kuplung készletet és rugót. Kijutott 3-4 hét várakozás. Eközben otthon nekiálltam szépen lemosni az undorító olajsarat. Minden megvolt, és mégsem. Egyszerűen nem jutottam odáig, hogy egy teljes napot rászánjak a kocsi összerakására. A művelet nem lett volna több 3-4 óránál, ha megfelelő segítségem van, de nem volt…

Aztán 2 hónap után szép lassan összeállt. A vezérléssel ment el sok idő, mire minden jelölés a helyére került. És utána jött a tesztvezetés. Az a pillanat, amikor általában Murphy törvénye uralkodik. Hát ez nem romlott el. Sőt, a hangja kifejezetten szebb lett, mint előtte. A kocsimmal megtettük az első 30 km-t, szerencsére teljesen eseménymentesen. Hogy mik történtek azóta? Arról is igyekszek minél hamarabb mesélni.