Az előző rész tartalmából:

"Egy viszonylag érdekes dolgot vettem még észre: nem volt rossz érzésem, amikor elhoztam. [...] Azonban Zuglóból hazafelé jövet, begörcsölt vádlival sem volt olyan érzésem, hogy én most valójában egy halom szart vettem sok pénzért."

"Nem akarok vitatkozni, de valamennyire azért biztatónak ítélem, hogy nem egy teljesen az utcának átadott halálraítélt autóról beszélgetünk, hanem valamiről, amire a tulaj nem sajnálta rákölteni a pénzt, még akkor sem, ha nem voltak vele hosszú távú tervei."

"[...]ami előtt két út áll. Az egyik, hogy a lehető legkevesebb pénzből igyekszem fenntartani, megtartani az állapotát, műszakilag és kaszniilag, amennyire csak lehet. A másik út pedig, hogy elkezdem reszelgetni, mert pár centi ültetés, meg egy toronymerevítő ennek sem árthat... :D. "

És most folytatódjon:

A hűvös tavaszi szellő igyekezett a széldzsekijén fogást találni, de sehogyan sem tudott a testéig eljutni a szűk nyílásokon, arcát azonban a maszk mögött sikerült meg-megcsiklandoznia. Hősünk tekintetét az égre emelte, így volt a legkönnyebb ugyanis kipillantania a micisapkája alól. Lógott a lába az esőnek, de a felhők foszlányai között fel-feltűnt a ragyogó kék égbolt. Hiába, ott, a felhők felett, mindig kék az ég, gondolta. 
Az autó, amit nemrég vett, már a csápos emelőn nyúlt el, de a szerelők, ahelyett, hogy az elvégzendő feladattal foglalkoztak volna, csak a fejüket ingatták, heveny "cazzo"-zások közepette. Főszereplőnk leakasztotta tekintetét az égboltról, látásának perifériájából érzékelte ugyanis, hogy valami nem úgy történik, ahogy az meg vagyon írva. A szerelővel történő röpke elbeszélés alatt elfogta a gyomorgörcs. "Esso mi ha trovato nuovamente", futott át az agyán.

A következő történetet úgy fogom mesélni, hogy: "képzeljétek, hogy járt egy barátom..." és mind tudni fogjuk, ez mit jelent. Nevezzük ezt a barátomat Enrico Palazzonak. Enrico egy olasz vérű barátom, szereti a hülye autókat és a szép nőket, meg persze a jó ételeket, bár a futball minden párhuzam ellenére nem ért el szívéig. Enrico nemrég vett egy Cinquecento Sportingot (minő véletlen), Zugl Róma külsőn. Miután hazahozta a Cinquecento-t, elment vele egyszer-kétszer boltba, sőt, a Kopasziig, mármint a Tiberis-ig is elgurult vele egy piknikezés erejéig. Nem igazán tapasztalt semmilyen nagy problémát, és egészen kezdett belelkesülni, mit ne mondjak, izé, mondjon.

Kicsivel később azért megejtett egy nagyobb átnézést, tekintve, hogy úgy döntött, kipucolja a kocsi belsejét, bájos segítőjével. Le is vitte a kárpittisztítót, a kis csecsebecséket, amiket még vett az autóba, egy nagy vödör vizet és egy szivacsot, és neki is kezdett a takarításnak. És most, hogy nem a vételi szándékkal nyakonvert peer pressure szemüvegén keresztül nézte a kocsit, egyre több apróságot vett rajta észre. Például, hogy elöl megnyomhatták a kocsit, mert a lökhárító mögött a homlokfal meg van hajolva kissé. A nyúlványok épek, szóval nagy baj nem lehetett, de a számlákon jelölt hűtőcserét megmagyarázhatja az incidens. Aztán a szerencsétlen Enrico pajtásom azt is észrevette, hogy a jobb hátsó fék- és helyzetjelző lámpája nem ég. Áldotta az eszét, hogy nemrég a boltban vett egy izzókészletet, úgyis kell a jogszabályok szerint, még meg is örült, hogy mégis lesz valami apró szerelgetni való.

Miközben a felnikről próbálta lekapargatni szivaccsal a ráragadt és rászáradt fékporos dzsuvát, arra jutott, hogy lehet, mégiscsak néz majd rá négy nyári gumit. A bácsi, akitől vette, négyévszakosakat tetetett rá, ami nem egy rossz megoldás, ha az ember keveset megy az autóval, de Enrico úgy volt vele, hogy azért csak felmegy egyszer-kétszer autópályára, még ha nem is oda való ez a kis aszfaltpattanás, lehet, hogy jobban érezné magát némi plusz tapadástól. Amikor azonban le akarta olvasni a pontos méreteket a gumi oldalfaláról, hamar rájött, hogy ez a gumicsere talán hamarabb be kell, hogy következzen, mint tervezgette. Az autó négy kerekén ugyanis három különböző típusú gumi feszült, ami nem jelent túl sok jót. A nem világító fényszóróért, és a tengelyen is eltérő gumikért már meg tud büntetni a Polizia, szóval nincs kecmec, ezek miatt érdemes lenne mihamarabb intézkedni. Hősünk így körül is nézett, hogy hol van a közelben megbízható gumis, talált is egyet, be is rendelt egy megfelelő, de elég olcsó nyárigumi-szettet, felnire szereléssel. Egy problémával talán kevesebb lesz nemsokára.

Közben szétszedte a lámpát is, és kicserélte a nem égő izzót. Legnagyobb megrökönyödésére azonban az továbbra sem égett. Kicserélte még egyszer, de a harmadikkal sem volt kevésbé rest világításra bírni magát a lámpatest. Némi fejvakarás, és egy órányi könyvbújás után Enrico úgy döntött, hogy akkor biztosítékot cserél, hiszen szerencsére az izzókészlethez az is járt. Az öröm azonban ugyanúgy elkerülte, mint az előző próbálkozásánál: a lámpa továbbra sem izzott fel megnyugtatóan. Némi csoportsegítség kérése, fényképes iránymutatás adása után még drótkefével megalapozta a szoros barátságot a csatlakozó felületek között, de az eredmény továbbra is a lehangoló fénytelenség volt csak. Nincs mese, autóvillamosságit is intézni kellett.

Eljött a felgumizás ideje, Enrico annak rendje és módja szerint el is gurult a kis sárga Cinque-val a kijelölt célállomásra. Némi kavargás után fel is állt a számára megadott szerelőállásra, majd az udvaron várta, hogy néhány perc múlva fantasztikus, friss új gumikon gurulhasson hazafelé. De a sors, az a fránya, közbeszólt. A barátom saját bevallása szerint nem sokra emlékszik, enyhén leszállt az agyára a köd a történtek alatt. Az a jóhiszemű tompaság ült a tudatára, ami igyekszik megvédeni az embert, mikor ritka rossz híreket kap. A szerelő ugyanis a jobb első kereket alul és felül megfogva jó néhány centit meg tudta kotyogtatni azt. "Az axiál-lengőkar csapágy incasinato, jobb lenne, ha egy centit se tenne vele, mert ez így pericoloso" - jött a hír. Öröm az ürömben, hogy elvállalták helyben a javítást, de ez egy nem várt folyománya volt a felgumiztatásnak. Enrico még el sem jutott a szerelő megejtéséig, előbb a fontosabbnak, és büntetőjogilag kérdésesebbnek tűnő problémákon akart túl lenni. A gumis megtette az ajánlatot, persze akkor már megcsinálják a nagyszervizt is, ha itt van, úgysem árthat. Folyadékcserék (olaj, fékolaj, váltóolaj, hűtővíz), vezérléscsere, szűrőcserék (levegő- és üzemanyag-), szelepfedél-tömítés csere, meg persze az axiál-csapágy cseréje és a futómű beállítása. 185ezer forint(nyi euró, ugye). És ha esetleg találnak valamit még szerelés közben, mindenképpen értesítenek telefonon, hogy mi legyen. Enricoval megfordult a világ.

A viharfelhők egyre csak gyülekeztek az ablakon kívül. Mindezt tetézendő, őrjítő szél tombolt odakint, csak úgy tépte az erkélyek korlátaira kendácsolt virágládákban megszeppenten ülő különféle növények garmadájának leveleit, virágait és terméseit. Bárki, aki egy pillantást vetett is a tájra ez időben, összekoccant a foga. Mindez pedig tudjuk, kinek volt köszönhető. Hősünk is fátyolos tekintettel bámult bele a végtelen szürkületbe, gondolatai máshol jártak, egészen messze. Ebből a tökéletlen üres, ködös homályból rántotta vissza egy pillanat alatt a telefon csörgésének semmivel sem összetéveszthető, a szoba éterét visszhangzóan átvágó áriája, egyenesen bele a gyomorfekélybe vezető érzelmi hullámvasútra, amely igazából csak lefelé halad, mind gyorsabban és gyorsabban. Tétovázva vette fel a készüléket. Próbált felkészülni a rossz hírre, egész testével próbált, hiszen hívják, az pedig jót nem jelenthet. El-elcsukó hangon válaszolgatott a szakadozó kapcsolat miatt robotszerűen szétcsúszó kérdésekre. "Inkább akkor csináljátok meg csak azt, ami veramente necessario ahhoz, hogy legalább pericoloso ne legyen" - hagyta el száját a válasz, amit soha nem akart kimondani...

Természetesen, a barátom fel volt készülve arra, hogy legalább egyszer még rá kell borítani az autó árát a dologra, eleve, viszonylag olcsó volt autós szemszögből nézve, szóval csak az átírás-biztosítás-nagyszerviz kombóval már meg is volt a duplázás. Még mindig ezer euróról, beszélünk, ez benne is volt a pakliban. Ahogy az is, hogy nagyon hamar el fog tudni jönni az a pillanat, hogy az autó árának kétszeresét is ráborítja, hiszen az még csak relatíve hangzik soknak, abszolút értékben bármelyik alacsony vételárú használt autóval is ugyanígy járhatna, drágábbal meg, ugye, már csak a vételárral magasabbról indulna. De azt nem gondolta, hogy ez a helyzet is ilyen hamar megtalálja. Volt már Enriconak egy öreg Volvója is, de még azon is később jött el ez a pillanat, pedig már hamarabb látni lehetett, hogy kopogtatni fog.

Aztán, ahogy az ilyenkor lenni szokott, az előre belengetett telefonhívás meg is érkezett, hiszen ahol nekiállnak keresni, ott rendszerint találni is szoktak. A telefon túloldalán lévő hang igyekezett türelmesen és szakszerűen közölni, hogy nem is a csapággyal lesz gond, mert az egész kormánymű elég rendellenes. Több helyen el is van törve, és bizonyos dolgok hiányoznak is róla, a maradék pedig meg van taknyolva, néhány csavar is bele van törve helyenként. Ki tudja, ki gányolta meg ezt ennyire, de rettenetes meló, az egészet cserélni kell. Ezzel együtt azonban még egy százasnak megfelelő euró ráugrana az eredeti ajánlatra. Enriconál itt tört el belül valami. Olyan gyorsan ment fel a vérnyomása, mint amilyen gyorsan a kis sárgaság éri el a százas tempót. Végül sikerült megbeszélni, hogy hagyják akkor a nagyszervizt, anélkül még elél az autó egy-két hónapot, a törött kormányművet viszont mindenképp cseréljék ki, meg mindent, ami ahhoz kell, hogy legalább biztonsággal el lehessen menni vele a következő célállomásig.  Az adást vették, az autón szerelgettek még, két nap múlva már lehetett is érte menni.

Olasz pajtikám az összes spórolt pénzét összekaparta, és kiköhögte a nagy hirtelenségben eléggé megterhelő összeget. Persze, ez a szerelés nem csak a kormánymű cseréjéből állt. Az eredeti ajánlatnak megfelelő összegbe még belefért, hogy kicseréljék a két első rugót, az összes lengéscsillapítóra feltegyenek új porvédőket, kicseréljék a szelepfedél tömítést, a kipufogó középdobot (mert ez is össze-vissza volt hegesztve meg tákolva, láttam én is, mármint, amikor Enrico mutatta a képeket...), kicserélgették az ablaktörlőlapátokat, valamint készségesen közölték, hogy valahol egy picit szivárog a hűtő (emlékszünk még arra, hogy valamikor megnyomhatták, és akkor hűtőt cseréltek? Úgy néz ki, nem sikerült a legjobban a procedúra), és a jobb hátsó lámpánál valószínűleg vezetékszakadás van, mert kimérték, és el sem jut az áram a lámpatestig.

Kedves barátom ezután napokig zokogott, és hát meg is tudom érteni. Én is elmondtam neki, hogy mekkora egy idióta, hogy ilyen fostalicskát vesz, ennyi erővel a pénzt nekem is adhatta volna, vagy várhatott volna, hogy vehessen valami értelmeset és jobbat, vagy egyszerűen csak kidobálhatta volna az ablakon, esetleg tábortüzet rakhatott volna a lakása közepén, de nem. Ő egy ilyen idióta, hát mit kezdjen vele az ember? Ezt már visszacsinálni úgysem lehet, ha csődbe megy, legalább most már egy életre megtanulja, hogy ilyen ostobaságokat ne csináljon. De nem fogja, pont abból az okból kifolyólag, amit az előbb is ecseteltem. Javíthatatlan szerencsétlen. Nem is értem, miért lógok vele.

Nem is bírt magával sokáig, megejtette az autóvillamosságit is, gyorsan megcsinálták a hátsó lámpát, most már legalább az is világít. Enrico kedélyállapotát azonban ez már nem javította túlságosan, és az sem, hogy időközben megérkezett a nagyon digós, típusazonos, sárga szegélyes szőnyegszett is, ami, be kell valljam, egész szexin néz ki.

Enrico most nem tudja, mihez kezdjen a kis Cinquecento-val. A nagyszerviz még mindig hátravan, az legalább egy százasnak megfelelő mennyiségű euró lesz, el is éri vele a Volvo-jára költött összeget, iszonyú gyorsasággal. Pillanatok alatt a mennyből a pokolba jutott a pali, azt mondja, most kicsit ezzel szemben is elvesztette a bizalmát, el sem mer vele indulni haza, Modenába, pedig már rég járt otthon, köszönhetően a lezárásoknak. Olcsó válságautót akart, de a csak a válságot kapta meg belőle. Viszont ő maga is azt mondta, hogy ott állhat előtte a másik út, hogy kicsit megpiszkálja az autót. Nem tudom, hogy mennyire gondolta komolyan, nincs túlságosan eleresztve a srác, és most eléggé le is van hangolva. De a múltkor azon kaptam, hogy Eibach rugószetteket, meg 14 collos felniket nézeget neten... Mondom én, javíthatatlan.

Hogy mik lesznek a Cinquecento-val, az a jövő zenéje, de hogy te is naprakész módon követni tudd, kövess Facebook-on, illetve most már Instagram-on is (!), valamint csatlakozz a csoportunkba is!